Csete Balázs Általános Iskola - Jászkisér
Az iskola logója.

Csete Balázs Általános Iskola - Jászkisér

A Hősök téri épületA Kossuth téri épületKépek az iskola épületekrőlKépek az iskola épületekrőlNapköziUszoda

Határtalanul!
2016
Jászkisérről Kárpátaljára

A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola 7. osztályos tanulói az Emberi Erőforrások Minisztériuma egymillió-négyszázharminchétezer forintnyi támogatásával a "Határtalanul!" program keretében 2016. június 1-5-e között tanulmányi kiránduláson vett részt Kárpátalján.

A program során a tanulók Mezőgecséről kiindulva járták be Kárpátalja történelmileg jelentős emlékhelyeit és földrajzilag kiemelkedő helyszíneit. A tanulók a Nemzeti Összetartozás Napjáról közösen emlékeztek meg a helyi fiatalokkal, ezzel is erősítve magyarságtudatukat. A kirándulás során megismerkedtek Beregszász, Munkács és Ungvár látnivalóival, jártak a Sipot-vízesésnél, koszorút helyeztek el a tiszacsomai Honfoglalási Emlék- és Szoborparkban, a szolyvai Emlékparkban és a Vereckei-hágónál lévő millecentenáriumi emlékműnél. Adományokat adtak át a mezőgecsei általános iskolának, az óvodának és a könyvtárnak. Mindhárom közösség nagy örömmel fogadta a jászkiséri iskola által felajánlott szépirodalmi és ismeretterjesztő könyveket, játékokat.

A magyar családoknál tanulóink megízlelhették a helyi ételeket, megtapasztalhatták a vendégszeretetüket és a helyi fiatalokkal eltöltött idő során betekintést kaphattak a kárpátaljai magyarság mindennapjaiba.

Minden részt vevő diák egy életre szóló élményként élte meg ezt az öt napot.

Határtalanul! kisfilm


Facebook logo
E-Kréta

e-ellenőrző

Örökös Ökoiskola logo
EFOP 3.2.3-17 - Befektetés a jövőbe
Határtalanul!

(c) Csete Balázs Általános Iskola - Jászkisér - 2008-2023